Kiemelt ajánlatok
Legfrissebbek

Eladó Téglalakás, Szentendre, 155 m2, 6 Szoba
185 millió Ft
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Szentendrén, a Duna-parton, egyedülálló lehetőség nyílik most egy üdülőövezeti területen, ahol eladó egy bruttó 263 nm, nettó 155 nm, új családi ház, kulcsrakészen!
Az ingatlan a Budapest-Szentendre kerékpárút vonalán helyezkedik el, közvetlenül az első sorban, a folyó mellett, így akár saját hajóval is könnyen megközelíthető, sőt télen akár parkolásra is alkalmas.
Az ingatlan különlegessége az elrendezésében rejlik, hiszen az alsó szint kialakítása lehetővé teszi hajó tárolását, azonban ha valaki nem rendelkezik hajóval, vagy más módon szeretné használni ezt a területet, fantasztikus hangulatú, fél-fedett teraszt alakíthat ki, ideális helyszínt teremtve családi vacsorákhoz és esti borozgatásokhoz, akár esős időben is.
Az épület maga a helyi szabályozásoknak megfelelően enyhén emelt, mivel árterületen fekszik, azonban a Duna kiöntése már nem jellemző, mivel az árvízvédelem érdekében számos intézkedést hoztak a környéken. Az ingatlant néhány hete egy nagyobb árvíz érintette, azonban a ház sértetlen maradt, csupán a kert szenvedett károkat, mivel még nem került vissza az eredeti szintjére. Amint a kert is befejezésre kerül, minden tekintetben tökéletes lesz.
Az alsó szinten belépve először egy előszobába érkezünk, ahonnan balra egy tusolós fürdőszoba található toalettel, jobbra pedig egy tároló helyiség kapott helyet a lépcső alatt. Ugyanezen a szinten még két vendégszoba található, melyekhez saját privát terasz is tartozik.
Az emeleten két hálószoba, egy fürdőszoba, egy gépészeti helyiség/mosókonyha, valamint egy hatalmas amerikai konyhás étkezős nappali található, mely a Duna felé néz, és nyáron teljesen szétnyitható az ablaka, így olyan érzésünk lehet, mintha közvetlenül a parton ülnénk.
Az igazi különlegesség a tetőterasz, mely felérve erre a szintre, még egy tusolós fürdőszobát is magában foglal, ideális megoldásnak számítva azok számára, akik kint szaunázni vagy napozni szeretnének. A terasz alkalmas lehet tetőkert kialakítására, de akár jacuzzi és szauna is elhelyezhető itt. A kilátás páratlan, a vizet és a hegyeket egyaránt láthatjuk, mindeközben teljesen privát területről van szó, így kellemesen eltölthetjük itt az időt családunkkal.
Az ingatlan részletei:
Földszint:
- Előtér: 9.92 nm
- Szoba: 8.75 nm
- Szoba: 8.37 nm
- Garázs: 41.41 nm
Emelet:
- Közlekedő: 10.73 nm
- Nappali: 44.40 nm
- Konyha/hálószoba: 11.48 nm
- Szoba: 15.82 nm
- Fürdőszoba: 8.37 nm
- Gépészeti helyiség/mosókonyha: 3.04 nm
Összesen: 162.29 nm
Tetőterasz: 108 nm
A kert tágas és nagy, akár három-négy autó parkolására is alkalmas térkövezett területtel, de lehetőség van medence, virágok, pálmafák elhelyezésére is, így az új tulajdonos saját elképzelése szerint alakíthatja ki.
Az ingatlan ára bruttó 185 millió forint a leírtak szerint, jelenlegi állapotában, már rendelkezik használatbavételi engedéllyel.
Műszaki adatok:
Rendkívül energiatakarékos!
- Hőszivattyú
- 15 cm vastag grafitos külső hőszigetelés
- Lehetőség OKOS-otthon vezérlésre fűtés-hűtés/világítás terén, helyiségenkénti hőmérsékletszabályozással
- Árnyékolás
- Mennyezet hűtés-fűtés és padlófűtés
- 3 rétegű üveg, 6/7 légkamrás nyílászárók antracit színben
- Saját kert durva tereprendezéssel
A környék:
Szentendre Magyarország egyik kiemelt és turisztikai szempontból fontos városa. Az óváros hangulatos kis utcácskáival és templomaival mindenki számára vonzó. A Duna-korzón sétálni kellemes program, de a kör
nyéken hatalmas sétákat vagy kerékpártúrákat is lehet tenni mind a Dunakanyarban, mind pedig a közeli hegyekben és városokban.
A vízi sportok kedvelői hajózhatnak, kajakozhatnak és kenuzhatnak is, vagy akár horgászként is eltölthetik szabadidejüket. A környéken található kis patak mentén fantasztikus tanösvények haladnak végig.
Az éttermek és kávézók híresek és hangulatosak, és számos kulturális esemény és művészeti fesztivál helyszíne. Bevásárlási lehetőségek is számosak, és Budapest is könnyen elérhető közelségben található.
ÜDVÖZLETTEL:
Kontra Adrián
+3630 815 2514
[email protected]
ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE
www.citycartel.hu
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Csak nálunk
Eladó Villa, kastély, kúria, Kunadacs, 630 m2, 6 + 1 Szoba
570 ezer €
A birtok, ahol bárki megvalósíthatja az álmait
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Bács-Kiskun vármegye északi részén, Kecskeméttől 30 kilométerre, mesés környezetben egy lenyűgöző, álmok megvalósítására alkalmas, közel 9 hektáros birtok várja új tulajdonosát. Ez a terület a béke és nyugalom oázisa, szinte teljesen önellátó, kialakítása során minden részletre odafigyeltek – az érdeklődőket igazi paradicsom várja!
A területen jelenleg több épület található (köztük a 2010-ben épült, nappali+6 szobás modern családi ház, "villa"), illetve a helyi építési szabályzata alapján a terület különleges fejlesztésre alkalmas, nyugdíjas lakópark kialakítása lehetséges, körülbelül 30 egység fejleszthető:
Nyugdíjas lakópark előírásai
- A rendeltetési egységek számának korlátozása nélkül elhelyezhető:
a) lakás és melléképítményei
b) humán szolgáltatási célú építmény,
c) kulturális, közösségi szórakoztató és sport célú épület
- Telek területe: min: 3000 m2
- Építési hely a telekhatároktól mért 6-6 m.
- Beépítettség: max: 10%
- Beépítési magasság épület magassággal meghatározott:
a) a b) pont szerinti eltéréssel: max: 7,5 m
b) technológiai szükségszerűségből következő toronyszerű építmény: max 30 m
- Zöldfelület: min: 40%
A területen jelenleg található épületek:
Főépület
Az egyedi stílusú és hangulatú, otthonos, több teraszos, modern, klímával felszerelt, nappali+6 szobás, impozáns főépület 2010 körül épült ytongból, háromszintes.
A pince 250 nm-es (ahol istálló, hintó tároló – 6 személygépkocsi tárolására alkalmas terület – műhely, biliárdszoba is kialakításra került), a földszint 190 nm-es (teraszkapcsolatos nappalival, saját fürdőszobás hálószobával, teraszkapcsolatos konyhával, közlekedővel, mellékhelyiséggel, a szinten tárolóval és istállóval amelyek további szobákká alakíthatóak), az emelet pedig 190 nm-es (3 szobával, két kb 50 nm-es, szobaként használható padlástérrel, fürdőszobával és közlekedővel).
Az összesen 630 nm-es épületet két nagy terasz teszi még hangulatosabbá.
A ház egy hangulatos dombtetőn helyezkedik el, a lakótér keleti tájolású.
A fűtés központi fűtése, mely gáz cirkóval történik, melyet egy Remeha gázkazán és egy elektromos fűtőberendezés biztosít, a földszinten padlófűtés és radiátor, valamint elektromos fűtés és fa kandalló is rendelkezésre áll, különleges atmoszférát teremtve.
A konyha propánnal működő tűzhellyel van felszerelve, de van elektromos csatlakozás is, így elektromos főzésre is van lehetőség.
A tetőn elhelyezett napelemeknek köszönhetően a birtok áramellátása tiszta forrásból megoldott, az épületek fűtéséről és meleg víz ellátásáról kondenzációs gázkazánok gondoskodnak.
Közművek
Elektromosság
A villa saját áramellátással rendelkezik, nappali 3x50 A és éjszakai 3x25 A biztosítékokkal. A tetőn elhelyezett napelemek tovább növelik az energiahatékonyságot. (A napelemrendszer teljesítménye 17,6 kWp.) Az autóbeállóban egy elektromos autótöltő áll rendelkezésre, amely 3x11 amperrel és 400 volttal tölti az autókat.
Gáz
A villa közelében egy 1500 kg-os propán tartály található, amely a fűtőrendszert és a konyhai tűzhelyet látja el gázzal. (Ez a tartály jelenleg a szomszédos, szintén megvásárolható kúriát is kiszolgálja.) A földgázvezetékhez való csatlakozás lehetősége is adott, mivel a szomszédok földgázt használnak.
Víz
A villa saját kútja biztosítja az ivóvizet, és egy másik kút is található a területen, amely a föld öntözésére használható.
Szennyvízelvezetés
A villa saját szennyvíztartállyal rendelkezik, így teljes mértékben önállóan működik.
Melléképületek:
Melléképület 1: „Gólyatanya”
A "Gólyatanyának" elnevezett épület 1995-ben épült, és különleges lehetőségeket kínál a lakófunkció kialakítására. A földszinten kb. 80 négyzetméter, míg az emeleten 50 négyzetméter terület áll rendelkezésre. Az épület egy cserépkályhával fűthető, és egy 160 négyzetméteres istálló is tartozik hozzá. Földszintes, magastetős kialakítású, a nyeregtetős tömeg alatt a zárt épülettömegen túl egy fedett-nyitott tároló rész is található, rendeltetése jelenleg tároló épület. Fűtetlen kialakítású, az épületben épületgépészeti berendezés nem található.
Közművek
Elektromosság
3x16 A elektromos csatlakozás biztosítja az energiaellátást.
Szennyvízelvezetés
Az épület saját szennyvíztartállyal rendelkezik.
Víz
Az épület saját kúttal rendelkezik, amely jelenleg nem vizsgált, így nem garantálható ivóvíz minőségűként.
Gáz
Bár a tanya közelében található egy 1500 kg-os propán tartály, jelenleg az épület nincs rácsatlakoztatva erre a rendszerre.
Melléképület 2: „Magtár”
Az idilli birtokon található még egy 1850 körül épült, 200 négyzetméteres magtár.
Az épület földszint és padlástér kialakítású, rendeltetése jelenleg tárolóépület. Fűtetlen, az épületben épületgépészeti berendezés nem található.
Melléképület 3: „Tároló”
A területen található egy kb. 30 nm-es tároló-épület, fűtetlen konténer is. 2012 évben épült, földszintes kialakítású, az épület két 20 lábas hajózási konténer hagyományos fa szerkezetű tetőszerkezettel történő lefedésével jött létre. A két konténerben szerszámok, mezőgazdasági gépek alkatrészeinek tárolása történik, az épület fűtetlen kialakítású.
A garázs akár 10 autó számára is helyet biztosít, de a telken rengeteg hely áll rendelkezésre autók számára.
A birtokon további épületek is felépíthetők, így az új tulajdonosnak bőven van lehetősége igény szerint tovább bővíteni az otthonát.
A terület lótartásra is kiválóan alkalmas, de gazdálkodásra, pihenésre is ideális.
A terület jogilag külterület, mezőgazdasági művelésből kivett út és major, vagyis külföldi állampolgár is megvásárolhatja. Az ingatlanra az általános mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozó szabályok nem alkalmazandók, így kifüggeszteni nem kell.
A megközelíthetőség kiváló, az M5-ös autópálya és mellékutakon könnyedén elérhető, minden út aszfaltozott a telekig.
A birtok 1 helyrajzi számon található, azonban területéből praktikusan kb. 2.000-2.500 nm a szomszéd területen található Kúriához tartozik - amely szintén értékesítésre kerül - lehetőség van a két terület egyidejű megvásárlására is - a szomszédos, szintén megvásárolható, 1850-es években épült, 600 nm-es, nappali+5 szobás felújított Kúria (amelyhez a képeken látható kültéri medence is tartozik) kb. 5500 nm területen található - külön, vagy jelen birtokkal együtt is képezheti értékesítés tárgyát.
A mellékelt videón a két terület egyben látható.
Mivel a terület eddig egy kézben volt, értékesítés esetén rendezni kell a bejárási lehetőségeket és a tulajdonosokat illető telekhatárokat – a pontos telekméret ekkor válik megállapíthatóvá.
A béke és nyugalom szigete, csak az jár erre aki idejön, természet közeli, a Magyarországon élő vadállatok jelentős része a teraszról megfigyelhető. Védett ritka madarak százai lakják a környéket. Bármilyen nagytestű háziállat tartható a majorban nincs korlátozás, sem darabszám, sem fajták esetében.
Ezt a birtokot mindenki számára ajánljuk, aki szeretné megtapasztalni a természet közelségét - tökéletes választás lehet mindazok számára, akik egyedi, békés és természet közeli életmódot keresnek, vagy akik gazdálkodni szeretnének. Ideális nagytestű állatok tartására (az új tulajdonos nyithat alpaka vagy struccfarmot, esetleg saját lovardát), továbbá alkalmas lehet egészség- és gyerektábor (fogyókúrás-, nyári-,sport-, művészeti- vagy kalandtábor), egészségügyi központ (állatterápiás-,rehabilitációs-, alternatív gyógyászati- vagy terápiás központ), kreatív műhely, turisztikai attrakció, képzési- kulturális vagy sportközpont, kalandpark, phenő- vagy nyaralópark, nyugdíjas otthon (idősek otthona), ökogazdaság, művészeti rezidencia, társasági klub, gasztrocentrum (főzőiskola, farm-to-table) esküvői-és rendezvényhelyszín kialakítására is – melynek csak a képzelet szab határt!
Ha pedig a falusi turizmusban látja valaki a lehetőséget, a birtokon bőven ki lehet alakítani szálláshelyeket, hogy a vendégek kényelmesen el legyenek szeparálva egymástól.
Ez a birtok nemcsak egy otthon, hanem egy életforma, ahol bárki megvalósíthatja az álmait, legyen az gazdálkodás, befektetés vagy egyszerűen csak egy nyugodt, természet közeli élet.
Együtt élve a természettel és magával ragadó szépségével, ez a birtok igazi otthont és boldogságot nyújt majd új tulajdonosnak.
A település lakosságának jelentős része mezőgazdaságból él.
A gyerekek helyben járhatnak óvodába, iskolába és művelődési ház és orvosi rendelő is van a közelben.
Minden utca szilárd burkolatú, új sportpályákat alakítottak ki, valamint odafigyelnek a szelektív hulladékgyűjtésre. A községben elérhető a vezetékes víz-, gáz-, telefon- és kábeltévé-szolgáltatás.
1620 hektár természetvédelmi terület található a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében, tele védett növényekkel és állatokkal.
Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, kérdése lenne, vagy szeretné megtekinteni, keressen bizalommal. Megkeresését szeretettel várom!
ÜDVÖZLETTEL:
DR VINCELLÉR ZSUZSA
ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST
+36 30-815-2510
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Kiadó Téglalakás, Budapest, V. kerület, 122 m2, 3 Szoba
4.2 ezer €
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
3 szobás luxuslakás közvetlenül a József Nádor téren
Budapest V. abszolút prémium helyen, a József Nádor térre panorámás kilátással kínáljuk ezt a lenyűgöző lakást.
Az elrendezés egyszerűen tökéletes. 19. századi, szépen felújított épület 2. emeletén összesen 122 négyzetméteren terül el egy előszoba egy hozzá tartozó nyitott konyhával, 3 nagy világos szoba, egy fürdőszoba és egy külön WC. A két nagyobb szoba a gyönyörű, felújított térre néz.
A lakás felújítása most fejeződött be. Csak a legjobb minőségű anyagokat használtuk. Ezek közé tartozik a kézzel készített stukkó, az intarziás masszív tölgy parketta, az olasz dizájner világítások és bútorok (B&B Italia, Calligaris, Luceplan, Ditre Italia…), a teljesen felszerelt csúcskonyha SMEG készülékekkel, a Smart Home funkciók, mint az intelligens üveg, klíma, riasztó…
Üzletek, éttermek, tömegközlekedés és mélygarázs közvetlenül a küszöbön található. A fő sétálóövezet, a következő Vörösmarty téri metróállomás, a világhírű Café Gerbeaud, a Four Seasons Hotel, a Lánchíd és a Duna mindössze 2 perces sétával elérhető.
Budapesten eddig semmi hasonlót nem talál.
Bérleti díj: 4.200 EUR/hó
incl. bútorok plusz közös költség (26.910 Ft) és rezsi
min. 18 hónap, 3 havi kaució

Eladó Ikerház, Mogyoród, 123 m2, 5 Szoba
129 millió Ft
A LEGJOBB ÁRON elérhető ház a mogyoródi LUXUS Villaparkban!
CITYCARTEL
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Eladó ikerházfél a LEGJOBB ÁRON a LUXUS minőségű mogyoródi Sissy Villaparkban!
A Sissy Villapark Budapesttől csupán 15 percre, az M3 autópálya második lehajtójánál, Szada mellett fekszik egy természetes tó köré épülve. Viakoloros utcákkal rendelkező zárt LUXUS lakópark egységes környezetet biztosít, magas nívójú minimál házakkal, amelyek közül ez az egyik legjobb fekvésű ingatlan.
A ház két szintes nappali + 4 szobája van, 2 fürdője és 350 nm telken foglal helyet garázzsal.
Már burkolva van és a szaniterek is behelyezésre kerültek.
A ház hatalmas üvegfelületekkel rendelkezik, a kilátás gyönyörű, a játszótér az utca végén található. A gyerekeket kiengedhetik az utcára játszani, a parkot körbe ölelő erdőkben élmény kirándulni, kutyát sétáltatni. Ez a prémium kategóriás park minőségi életszínvonalat kínál lakóinak hosszú távra.
Jelenleg hét eladó ingatlan elérhető itt, ikerházak és önálló házak, többnél még választhatóak a burkolatok, míg mások már szinte készen várják új tulajdonosukat.
Részletes műszaki tartalommal, egyéb információkkal kapcsolatban készséggel állok rendelkezésre, minden környékbeli lakóparkot nagy alapossággal ismerek, ingatlanforgalmi szakjogászként jogi hátterükkel kapcsolatban is széleskörű ismeretekkel rendelkezem. Tíz éve én is ezek egyikében élek, így személyes kapcsolatokkal rendelkezem a területen.
Ha szeretne első kézből tájékozódni a Sissy Villapark, Szentjakab Parkfalu, Szentjakab Lakópark, Lake Forest Villapark ingatlanaival és a környék más házaival és birtokaival kapcsolatban, forduljon hozzám bizalommal!
DR. LÁSZLÓ TÍMEA
INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ
+36 30 815 2504
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Eladó Családi ház, Mogyoród, 190 m2, 5 Szoba
199.9 millió Ft
LUXUS családi ház Mogyoródon alpesi stílusú faházzal egybe építve eladó!
CITYCARTEL
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
LUXUS családi ház Mogyoródon alpesi stílusú faházzal egybeépítve eladó!
Különleges ingatlant kínálunk eladásra Mogyoród HÉV-megálló környékén, a M3 autópályától csupán két percre, de hatalmas méretű, 1641 nm területű csendes telken, ahol a ház az utcafronttól nagy távolságra helyezkedik el.
Az ingatlan első fele 2019-ben épült TÉGLA ház, tágas amerikai konyhás nappalival és 3 szobával és fürdővel (amiben kád, tusoló, WC és bidé is helyet kaptak). A háló és a gyerekszoba keleti fekvésűek.
A nappali üveg ajtaja egy hatalmas, 60 nm-es fedett és egyik oldalról zárható teraszra nyílik, ahol lounge kerti bútorok, étkező asztal és teljes körű kinti sütésre és főzésre alkalmas berendezések várják a vendégeket.
Sütögető, tűzhely és rengeteg tüzifa is elfér itt, a terasz folytatásában ugyanis egy alpesi hangulatot árasztó gyönyörű faház található, ami teljesen külön lakrész, akár több generáció összeköltözését is lehetővé teszi.
A faházban hangulatos kis nappaliba érkezünk ahol kandallóval fűthetünk be (de elektromos fűtés is van). Ezután egy hatalmas méretű finn szauna fogad minket, valamint egy tusoló, majd a háló rész következik, kilátással a gondozott kertre, illetve egy fürdőszoba.
A házban minden kiváló állapotú, tulajdonosai nagyon vigyáznak rá. Inverteres klíma biztosítja a kellemes hőfokot nyáron, és a fő ház nappalijában van egy elegáns kandalló is. A nyílászárók fahatású műanyag, többcellás ablakok szúnyoghálóval és elektromos redőnyökkel felszerelve.
A konyhabútor modern, fiatalos, mégis tökéletes összhangban van az egész ház mennyezetét díszítő fagerendákkal, ami összhangot teremt a fő ház, a fából épült terasz és a hátsó faház között.
Ez az ingatlan nem csak mindennapi életvitelre alkalmas, helyszíne lehet nagy társasági összejöveteleknek, vadászó társaságok hétvégi pihenésének is.
A nagy méretű garázsban kényelmesen elfér két nagyobb autó, de a telken belül 2 díszburkolatos kocsibeálló is van, és további legalább 4 autó számára elegendő beállási lehetőség. A garázsban van külön WC, mosdó, valamint egy nagy tároló helyiség. A bejáratnál azonban külön tároló épült a kukának és egyéb kerti szerszámoknak.
A kertet automata öntözőrendszer locsolja, a dísznövényeket rendszeresen kertész nyírja. A kapu elektromos, távirányítós, a házba videó-kaputelefon van bekötve. A fenntartási költségek kedvezőek még a jelenlegi áremelkedések mellett is.
Bővítési lehetőséget kínál a tetőtér beépíthetősége, amihez az előszobából építhető egy lépcső. Az ingatlan mögötti üres telek is az eladó tulajdona, ez a házzal egyben vagy külön is megvásárolható.
Amennyiben érdekli az ingatlan, forduljon hozzám bizalommal, kollégáimmal együtt készséggel állunk rendelkezésére.
DR. LÁSZLÓ TÍMEA
ingatlanforgalmi szakjogász - ingatlanszakértő
REALTY SPECIALIST
+36-30-815-2504
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
WWW.CITYCARTEL.HU
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
Realty Specialist

Eladó Téglalakás, Budapest, XII. kerület, 123 m2, 3 Szoba
625 millió Ft
PANORÁMÁS LUXUS VILLALAKÁS a XII. KERÜLET legpatinásabb részén ELADÓ!
CITYCARTEL
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Panorámás Mártonhegyi LUXUS VILLALAKÁS eladó exkluzív zöld környezetben!
XII. kerület legpatinásabb részén, pár percre a BAH csomóponttól, ezt az exkluzív, legmodernebb adottságokkal rendelkező, panorámás luxus villalakást kínálom eladásra. Az ingatlan egyike Hegyvidék utolsó erdőközeli, zsákutcás telkeinek. Észak-déli fekvése és örökpanorámája a Duna felé teszi igazán különlegessé.
A belső 2 szintes, 3 szobás lakás alapterülete 123 nm, melyhez 88 nm-es fűthető terasz, és 253 nm parkosított kert tartozik. Az ingatlan számos modern kényelmi és biztonsági funkcióval rendelkezik. Az elektromosan állítható zsalúziák és a mennyezet-hűtés, padló-fűtés gondoskodnak a kényelmes klímáról bármely időjárási körülmények között. A szellőztető rendszer friss levegőt biztosít, míg a fűthető nagyméretű faburkolatos teraszokon kellemes időtöltést nyújtanak akár a hűvösebb napokon is. A parkosított kert öntözőrendszerrel ellátva gondoskodik a zöld környezetről, melyet az épített tűzrakók egészítenek ki.
A fűtött mélygarázs és fűtött rámpa ideális megoldást jelentenek a járművek tárolására és könnyű hozzáférésére. Az e-autó töltés minden garázson belül biztosított, míg a videós kaputelefon és kamerarendszer, valamint a rendszámfelismerős kapunyitás maximális biztonságot nyújtanak az ingatlanban lakóknak.
Az otthon számos része hang- és okoseszközökről vezérelhető, így a hűtés-fűtés, árnyékolás, kert és garázskapu automatizálás könnyedén és rugalmasan állítható a lakók igényei szerint. Az ujjlenyomatolvasós és NFC alapú telefonnyitás lehetővé teszi a zárt környezet biztonságos használatát, míg a programozható, távvezérelhető világítás és okos konnektorok a komfortot és energiatakarékosságot szolgálják. A füst-, gáz-, CO-, vízfolyás-érzékelők és a riasztórendszerek pedig tovább növelik az otthon biztonságát és lakói nyugalmát.
Az ingatlan tervdokumentációval rendelkezik, és 10% előleggel már elérhető. Kriptovalutával való fizetés is lehetséges.
Ha a XII. kerület elegáns részén egy igazán exkluzív otthont keres, amely a luxus kényelmet és a legmodernebb technológiákat kínálja, ne habozzon! Vegye fel velem a kapcsolatot további információkért vagy megtekintésért!
Irányár: 625.000.000 Ft.
DR. BOZÓ JÁZON
Értékesítési munkatárs
LUXURY SPECIALIST
+36 30 815 2517
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Eladó Villa, kastély, kúria, Zánka, 1 470 m2, 13 Szoba
2.5 millió €
PANORÁMÁS balatoni kastély eladó!
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Eladó egy páratlan szépségű, háromszintes, 1470 nm-es kastély a Balaton északi partján, 10 050 nm-es, gondosan karbantartott területen. Az ingatlan különlegessége a lélegzetelállító, örök balatoni panoráma, amely minden évszakban lenyűgöző látványt nyújt. A Balaton mindössze pár perc sétával elérhető, így a tó közelsége tovább növeli az ingatlan vonzerejét.
A kastély jelenleg vendégfogadásra van berendezkedve, de privát rezidenciaként is tökéletesen megfelel.
Az épületben összesen 5 tágas apartman és 8 kényelmes szoba található, amelyek mindegyike elegáns berendezéssel és kiváló minőségű anyagokkal lett kialakítva.
Az ingatlanhoz tartozik egy 30 fő befogadására alkalmas étterem, amely teljesen felszerelt konyhával és funkcionális kiszolgáló helyiségekkel rendelkezik, beleértve a raktárakat is.
A kastélyhoz egy gondozott, bekerített és parkosított kert tartozik, amely öntözőrendszerrel van ellátva. A kertben egy gyönyörű kültéri medence is helyet kapott, amely a nyári hónapokban kiváló lehetőséget nyújt a felfrissülésre. Az ingatlan fűtése gázkazánnal történik, a meleg vizet pedig napkollektor segítségével állítják elő, így az energiahatékonyság is biztosított.
A parkolás két garázsban megoldott, valamint zárt, őrzött parkoló is rendelkezésre áll, amely biztonságos helyet nyújt a gépjárművek számára. A közelben sétatávolságra találhatók kellemes hangulatú éttermek, ahol a helyi és nemzetközi konyha finomságait élvezhetik a látogatók.
Ez a lenyűgöző kastélyszálló egy hektáros dombos területen helyezkedik el, erdők és szőlőültetvények ölelésében. A kastély lakosztályainak ablakain kitekintve, szemet gyönyörködtető panoráma tárul elénk, ami minden itt töltött pillanatot különlegessé tesz. A vendégek számos szabadidős tevékenységet élvezhetnek, mint például vitorlázás, lovaglás és teniszezés, miközben a pihenést a parkban található medence teszi teljessé.
Az ingatlan megtekintéséhez kérjük, foglaljon időpontot, és győződjön meg személyesen is ennek a különleges kastélynak a páratlan szépségéről és luxusáról. Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, hogy Ön is részesévé váljon ennek az exkluzív életstílusnak a Balaton északi partján.
Ára: 2 500 000 Euró
Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, hívását szeretettel várom!
Dr. Vincellér Zsuzsa
+36 30 815 2510
[email protected]

Eladó Családi ház, Kecskemét, 185 m2, 3 Szoba
199 millió Ft
Luxus Okos Ház Eladó Kecskemét Legkedveltebb Részén!
CITYCARTEL
bemutatja:
Eladó egy 2023-as építésű, minimalista stílusú, 185 négyzetméteres okos ház Vacsiköz legkedveltebb, csendes részén, betonút mellett. A 620 négyzetméteres telken fekvő ingatlan csupán 3 perc autóval a városközponttól. A ház 50 négyzetméteres nappalival, három hálószobával, két fürdőszobával és egy két kocsi férőhelyes garázzsal rendelkezik. A 70 négyzetméteres teraszon beépített medence található, amely minden szobából megközelíthető. Az ingatlanban gyönyörű gardróbszoba található, amely akár kivehető is. A garázs és az udvar elektromos kapuval, térkövezett parkolóval és kamerarendszerrel van ellátva.
A ház energiahatékonyságát a 16,5 kW-os hőszivattyú és a 10,5 kW-os napelem biztosítja, a Loxone rendszer pedig lehetővé teszi az energiafelhasználás távoli irányítását telefonról vagy laptopról. Az ingatlan elektromos alumínium redőnyökkel, riasztó- és kamerarendszerrel, Rehau nyílászárókkal és szúnyoghálóval van felszerelve. Minden helyiségben klímaberendezés található, 4,7 kW és 2,7 kW teljesítménnyel, valamint 24 voltos, 64 színben állítható LED világítással.
Az ingatlan kivitelezésére, gépészetére és elektromosságára garancia vonatkozik, így a beköltözés azonnal lehetséges. A ház mellett egy 612 négyzetméteres, közművekkel rendelkező üres telek is megvásárolható. Ez a modern, energiahatékony és luxus felszereltségű otthon tökéletes választás azoknak, akik csendes, mégis központi elhelyezkedést keresnek. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, hívjon még ma!
Ára: 199.000.000 Ft
Kapcsolat:
DR. BOZÓ JÁZON
Értékesítési munkatárs
LUXURY SPECIALIST
+36 30 815 2517
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Eladó Ikerház, Budapest, XII. kerület, 249 m2, 5 Szoba
850 millió Ft
Varázslatos Otthon a Csillag-Völgyben
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
Mesébe illő otthon eladó az érintetlen természet közvetlen közelében, ősfás környezetben, ahol a csend és nyugalom az alapvető életérzés. Ez az elegáns, 2023-ban épült, egyedi kivitelezésű ház saját, 500 nm-es kerttel rendelkezik, ahol botanikus kerthez hasonló növényvilág veszi körül.
A nappaliból lenyűgöző kilátás nyílik a budai hegyekre, így minden nap egy természeti csoda tárul a szemünk elé. A félreeső, csendes utca biztosítja a zavartalan pihenést, a házhoz tartozó két beállásos garázs, és két autó számára kültéri beálló. Különleges extrák pedig a maximális kényelmet szolgálják: napozóterasz, szauna, kültéri zuhanyzó, és egy rusztikus fatüzelésű dézsa teszi különlegessé a kertet.
A gyerekekre is gondoltak: számukra 12 nm-es homokozó, trambulin és málna bokrok kínálnak kalandos szórakozást. A kert színes növényvilága igazi élményt nyújt az egész család számára.
A ház részben a hegyoldalba simul, így egész évben kellemes alap hőmérsékletet biztosít. A hatalmas üvegfelületek bőséges természetes fényt engednek be, világossá és otthonossá varázsolva minden helyiséget.
A telek per- és tehermentes, 1/1-es tulajdonú, egyetlen közös fallal határos a szomszédos ingatlannal, amely külön bejárattal rendelkezik. Szintén megvásárolható.
Megállapodás esetén rövid időn belül költözhető.
A műszaki tartalom főbb elemei:
- Az épület szerkezet monolit vasbeton, 25 cm-es külső szigeteléssel
- Belső ytong válaszfalak
- A vizes helyiségek és az előszoba kivételével 9 rétegű ragasztott (padlófűtés kompatibilis) kőris parketta
- Hőszivattyú, mennyezet hűtés-fűtés, padló fűtés, helyiségenkénti hőmérséklet szabályozással (Rehau, távoli eléréssel)
- Két körös vízellátás, fizikai és kémiailag tisztított ivóvíz és lágyított használati hideg és melegvíz
- Szintenként 1-1 egyedi tervezésű, fa tüzelésű cserépkályha
- A teljes villamos rendszer megtáplálható generátorról
- Gira konnektorok és kapcsolók
- Bosch főzőlap, sütő, mosogatógép, Electrolux borhűtő, Bosch hűtőszekrény
- Külmotoros szagelszívó
- Háromfázisú elektromos autó töltési lehetőség (kb. 25A)
- Kiegészítő hűtés-fűtésre split klíma (távoli eléréssel)
- Háromrétegű üveggel ellátott, tölgy nyílászárók, kívülről alumínium borítással. A nappali szinten a nagy üvegfelületek belső üvegei biztonsági üveggel ellátottak.
- Hansgröhe csaptelepek
- Laufen wc-k és mosdók
- Központi, időkapcsolós külmotoros szellőztető
- Motoros Schlotterer redőnyök
- Schlotterer szúnyogháló minden nyílászárón
- 6 éjjellátó kültéri kamera
- Távfelügyeletre bekötve
- Infracsapdák a nyílászárókon, mozgásérzékelők szintenként
Ára: 2.100.000 Euro
Kapcsolat:
DR. BOZÓ JÁZON
Értékesítési munkatárs
LUXURY SPECIALIST
+36 30 815 2517
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT.
CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.
BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

Eladó Családi ház, Üröm, 420 m2, 6 Szoba
189 millió Ft
Panorámás, 390 nm-es családi ház ÚSZÓMEDENCÉVEL a III. kerület határán!!
CITYCARTEL
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
AZONNAL BIRTOKBA VEHETŐ, TEHERMENTES, 1/1 TULAJDONBAN LÉVŐ, LUXUS CSALÁDI HÁZ BELSŐ MEDENCÉVEL ÉS SZAUNÁVAL!
Péterhegy csendes, zöldövezeti részén, Budapesttől mindössze 5 km-re eladó egy különleges adottságokkal rendelkező, azonnal költözhető, 390 nm-es, nappali + 5 szobás, háromszintes családi ház a III. kerület határán, amely tökéletes alapot nyújt egy exkluzív otthon megvalósításához.
Kivételes adottságok, lenyűgöző terek
A ház három különálló terasszal, világos, tágas belső terekkel rendelkezik.
A 800 nm-es telek felső részén helyezkedik el, így nyugodt, intim környezetet biztosít.
Az alsó szinten dupla garázs, valamint egy wellness részleg található, ahol beltéri úszómedence, jacuzzi és szauna várja új tulajdonosát.
A háztartási helyiségek és mosókonyha mellett a tér egy edzőterem kialakítására is alkalmas.
Elegáns és praktikus elrendezés
A földszinten egy impozáns, panorámás nappali kap helyet, amelyet nagy íves ablakok tesznek világossá és hangulatossá. A tágas nappali egy légtérben található az étkezővel és a konyhával, így tökéletes helyszínt biztosít a családi és baráti összejövetelekhez.
Ezen a szinten található egy vendégszoba, egy fürdőszoba és egy külön mellékhelyiség.
Az étkezőből közvetlen kijárás nyílik a hátsó teraszra és kertbe, ahol a természet közelsége maximális nyugalmat biztosít.
Privát lakótér a felső szinten
Az emeleten négy külön nyíló hálószoba, egy önálló gardróbszoba, valamint egy tágas fürdőszoba kapott helyet, amely káddal és zuhanyzóval is felszerelt. A fő hálószoba saját nagy terasszal, sarokkáddal, épített zuhanyzós fürdővel, WC-vel és gardróbhelyiséggel rendelkezik. A további három szoba egy közös, tágas teraszra nyílik, így mindenkinek biztosított a saját tér és a nyugodt pihenés.
A nappali szintjéről egy hatalmas első teraszra léphetünk ki, amely a kert érett, árnyas fái között páratlan hangulatot teremt.
A ház előnyei egy pillantásra:
Tehermentes, 1/1 tulajdonban van, azonnal birtokba vehető!
390 nm lakótér + wellness részleg (beltéri medence, jacuzzi, szauna)
800 nm-es, gondozott kert
Panorámás, napfényes nappali, hatalmas ablakokkal
Három terasz, kényelmes és élhető elrendezés
Dupla garázs + extra tárolóhelyek
Kiváló lokáció, csendes, mégis könnyen megközelíthető környezet
Ez a ház tökéletes választás mindazok számára, akik egy exkluzív, azonnal költözhető otthont keresnek prémium környezetben. Kiváló lehetőség családoknak, akik a nyugalmat és a tágas, luxuséletet szeretnék ötvözni.
Amennyiben szeretné megtekinteni ezt a kivételes ingatlant, vagy további információra van szüksége, forduljon hozzám bizalommal!
DR. LÁSZLÓ TÍMEA
Ingatlanforgalmi szakjogász - Ingatlanszakértő
+36 30 815 2504
[email protected]
CITY CARTEL BUDA KFT. | CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT.
1118 Budapest, Hegyalja út 54.
1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 121. (Budagyöngye Bevásárlóközpont)

Eladó Téglalakás, Budapest, V. kerület, 121 m2, 4 Szoba
359.99 millió Ft
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY
bemutatja:
V. kerületben, Váci utca szomszédságában található ingatlan, rendkívül vonzó lehet azok számára, akik a város központjában szeretnének élni, egy igényes, modern, felújított Luxus otthonban.
A lakás 121 nm alapterületű (tulajdoni lapon 110nm), ami lehetővé teszi, hogy az új tulajdonosok kényelmesen és tágasan érezzék magukat. A nappali és a 3 hálószoba világos és szellős, egy 5 méteres erkélyről élvezhetjük a nyugalmat.
A két fürdőszoba nagy előnyt jelenthet azok számára, akik sokat tartózkodnak az ingatlanban, vagy gyakran fogadnak vendégeket.
Az ingatlan melegét hatékonyan és gazdaságosan lehet használni, padló és falfűtés különleges kényelmet nyújt.
Minden helyiségben távirányítóval vezérelt motoros redőny, légkondicionálás, és 5.1-es házimozi rendszer működik
A hangszigetelt falak lehetővé teszik, hogy az új tulajdonosok nyugodt és békés környezetben éljenek, a LED TV és a projektor még színesebbé teszi az otthoni szórakozást.
Ár: 359,99 millió Ft

Eladó Téglalakás, Budapest, V. kerület, 147 m2, 4 Szoba
420 millió Ft
C I T Y C A R T E L
INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY
Realty Specialist
bemutatja
3 hálós 3 fürdőszobás luxus lakás eladó a közkedvelt Vécsey utcában. Az épület bejáratától balra tekintve a Parlament jobbra a Szabadság tér látható. Gyönyörűszép klasszikus épület, kiváló állapotban. Tökéletes alaprajz, ablakok minden irányban, 3 tágas hálószoba és 3 fürdőszoba, külön konyha-étkező és egy hatalmas nappali.
150 nm körüli lakásoknál ez igazi kuriózum.
ÜDVÖZLETTEL:
DR VINCELLÉR ZSUZSA